Hiába...

Uram, ki bennem élsz, örök mementóm,

Tudom, tudom, hogy sátraid mi szépek,

Tudom, hogy bennük béke s fény az élet

S hogy testem véred megváltotta templom.

Tudom, tudom. Kitárom két karom

Feléd, örök fény és szemem, e tört szem

Reád tekint a gyászban és a ködben

S téged keres sírón, félig vakon!

Uram, de tagjaim törvénye mást vall

És néha, tavasz táján, bús varázzsal

Megejt egy illat, egy hang, egy tekintet.

S a vérem, mint a megveszett szelindek,

Rohan tüzes sebével élni, marni,

Egy áldott ölben kínos kéjbe halni!