Himnusz az emberhez

Az emberhez száll himnuszom ma,

Hittel hadd harsogom dalom,

Nagy ismeretlenek helyében,

Dacos fejem meghajtva mélyen,

Szelíden és örök reményben

Ez ismerőst magasztalom.

Tudjátok-e, hogy mi az ember?

A por s a végtelen fia,

Istent teremtő földi szellem,

Kemény pöröly vasvégzet ellen,

Ezer fönséges küzdelemben

Viaskodó harmónia!

Nézzétek: izzad tar mezőkön,

Sarcol a rögből életet,

Nap égeti és tüske marja,

Tépázza ég és föld viharja

S a jövendő útján haladva

Csókolják fény és fellegek!

Nézzétek: napba törtetően

Mint épít büszke kupolát,

Egekbe lendül lelke, karja,

Kőhomloka, ércakaratja

Győzelmesen lendül magasba

És mélységekbe száll tovább!

Ember! Hittel hiszek tebenned,

Ember! Forrón szeretlek én.

Te nyomorúságos, hatalmas,

Te végzetes, te forradalmas,

Te halálban is diadalmas

Utód az Isten örökén!