HÍRLAP-ÁRULÓ

Mindenki annyit ér, ahogy

Betölti hívatását:

Nézd ezt a vén ujsághordót:

Becsűlöm a szokását.

Hajnalba’ már lót-fut szegény,

Öllel van a csomagja,

S mit nem csinál - kit nem kinál,

Míg számonkint eladja.

Nem kérgesült bürokrata

Ő, aki - mintha ebnek -

Úgy dob feléd egy szót, irást,

S fittyet hány a tömegnek.

Ő nyájas, emberségtudó,

Megadja tituládat:

„Méltóságos” - „nagyságos” úr -

Amennyiről beláthat.

S hogy tudja kötni a gonosz!

Látszik, nem mái gyermek:

„Tessék, uram! győz az orosz -”

Kiált oda egy szerbnek;

„Tessék, uram! nyolc az ezüst,

Napoleon meg tíz ma.”

„Győztünk, uram! mi, a török...”

Ha térdig ér a csizma.

„Kisasszony! a FŐVÁROSI...

Van benne hír, novella -”

„Ifj’úr, ni, hogy’ áll Gorcsakoff

Tótágast, mint egy vella!...”

Ha nincs vevő, olvas maga

Egy harapást s tovább megy,

Hogy, majd ha lesz, ajánlattal

Megint győzhesse a begy.

Elkérkedik negyvennyolccal,

S nem hiszi, hogy hihetlen,

Hogy ő akkor több hirlapot

Árult el a „szigetben.”

„Igaz, még csak suhanc valék,

De a torkom hatalmos:

„Friss MÁRCIUS-ból száz forint

Egy estve, itt, uram! No’s?...”

De van mégis, kit ő lenéz,

Gyülöl, nem méltat szóra,

Haragszik rá, mint borbély az

Ön-beretválkozóra:

Ez „piszkos” ember, akire

Ránézni is utálat:

Nem egyenkint vesz hírlapot,

Hanem - évszámra járat.