HOGY MI A VÉR...

Hogy mi a vér?... Az örök mély titok.

Szelíd patak és hömpölygő szitok.

Édes virág a kontynak bársonyán

és mérges ízű, verdeső csalán.

Hogy mi a vér?... Talán a zúgó ár,

mely a malomra hömpölyögve jár.

S a nagykeréknek suttog dalokat

és lisztet őröl, fehéret, sokat.

Hogy mi a vér?... A déli béke tán,

mikor az asszony ott csüng az urán.

S kitárja forró hószín kebelét,

és megszoptatja éhes gyerekét.

Hogy mi a vér?... A dermesztő sikoly,

mikor a szívből valami kifoly.

S a mell lihegve elcsendesedik.

S a testet éj szín hintóra teszik.

Hogy mi a vér?... Setét sár az uton,

mely ólomként csüng a szekérrudon.

És a kocsisnak szemébe röhög,

míg fönt az égbolt reszket és dörög.

Vagy az talán a vér, mikor a föld

meg-megdübörg s pirosszín leplet ölt.

Pirosak lesznek völgyek és hegyek,

s egy katona szól: “Tovább nem megyek...

... idáig jöttem... tovább nem birom...

Ki hitte volna, hogy itt lesz sirom...”

- s a száraz ajk a sárral összeér.

Hogy mi a vér?... Hát ez, hát ez a vér!