HOLDHOZ

Hold, szelíd hold, felhőd kárpitjában

Sokszor könnyes szemmel néztelek,

Képét láttam arcod súgarában,

Sohajtási voltak a szelek.

Karjaim kinyíltak, hő keblemre

Hogy szorítsam a szép ideált,

Ah de halhatatlan gyötrelmemre

A hevűlő megcsalatva állt!

Vágyaimtól gerjedő reményem

Őt nyomozza most is, szüntelen,

Ah de ködben elborúlt ösvényem

Tévedeztet kínos éjjelen!

Ismeretlen messze föld vidékin

Kísér s hurcol titkos érzetem;

Rengetegben, sziklák omladékin,

S vad pusztákon árnyát kergetem.

Élsz-e tündérberkek szent homályán?

Ohajtásim ott is rengenek;

Túl az égen, túl a csillagpályán

Gondolattal messze röppenek.

Képzetemben száll egy édes álom,

Lángvonással egy kép bennem ég,

Folyton érzem, és mégsem találom,

Itt közel leng e bús messzeség.

Szív, örvényed zajgó hullámában

Árad és forr mély hevűleted;

Ah magaddal küzdesz e hiában?

S tennen álmod képét kergeted?

Érzem innen kelni rejtekedből

E borút, mely titkosan hervaszt;

Szív, derűlj ki lassan fellegedből,

Vagy dobogva szaggasd széjjel azt!