Holdnak is rossz voltam

Nekem nincsen már mondanivalóm.

Úgy érzem: aki általam is szólott,

Elmondta, amit mondani akart.

Ami belőlem „istenarcú lény” volt,

Az a kevés kizengett, elsugárzott.

Az „őrült sár” kering még s bújdokol.

Csillagrendszernek tagja voltam én is,

Csillagrendszernek tagja lenni mégis,

Kis, vak bolygóul is: nagy kegyelem.

Sütöttek rám csodálatos Napok,

A Fény fölségét csak felszínem fogta,

És mégis napnak hittek engemet,

Napnak - holott én holdnak is rossz voltam.

Kialszik most kölcsönkért kicsi fényem.

Nem baj, a csillagrendszer rendületlen,

Nem baj, a tejút meg nem fogyatkozik,

Nem baj, szeg se hull ki a végtelenből,

Nem baj, valahol élnek és forognak

S ragyogva zengnek a Napok tovább.

Segítsetek, segítsetek nekem most!

Nagy-nagy munkára adtam magamat,

Két tenyerembe fogtam a Napot, -

A Napot, az én lement Napomat

Akarom a tengerből kiemelni.

Fénye csak rólam permetezett rátok,

Most azt akarom, hogy látva-lássátok!

Segítsetek a Napot kiemelni,

A Napot, az én lement Napomat

Az elmúlás viola tengeréből.

Nekem nincsen már mondanivalóm.

Csak Téged szeretnélek mondani,

Mutatni, hirdetni és zengeni

Egyre.

Téged mondani a Te szavaiddal,

Téged másolni lassan, levelenkint,

Mint ó-kódexből hajdani barátok

Másolgatták a szentek szavait.

Nap-lelked kódexe fölé hajolva

Találjon engem is a pírkadat,

Alázatos és szent örömben égve, -

Míg másnak is nyilvánvaló leszesz

S fölkelsz sokaknak teljes ragyogással.