Holt próféta a hegyen

Nyájas magasságban csüng a dombtetőn a ház,

de én mordan ülök benne, mint Jerémiás.

Hozza postámat a posta. Ujság és levél

mintha mind olyanról szólna, aki rég nem él.

Hol a sok netán és hátha? Meghalt a jelen,

s ami hír fülembe ér, mind csak történelem.

Elsüllyedt a világ és nem maradt élve más:

dombon ül s fejet csóvál a mord Jerémiás.

Eltüntek és elsüllyedtek, s talán így a jobb:

míg itt voltak, kínzóbb volt hogy egyedül vagyok.

Hozza postámat a posta: mennyi hír, divat!

Engem nem visznek magukkal, föl nem oldanak.

Mindegy! a világ süllyed vagy én lettem halott:

akként élek mint akik már Változatlanok.

S mordan nézem hogy köröttem a vak élet hal,

mint egy holt próféta, kit már senki úgyse hall.

Mint a nyiltszemű halottak, kiket régidőn

barbár törzsük künnhagyott a nyájas dombtetőn.

Hozza postámat a posta: mennyi rossz madár!

Be jó hogy csőrük csapása egy cseppet se fáj!