HOLT VIDÉK

Füstöl a víz, lóg a káka

kókkadón a pusztaságba.

Dunnába bútt fönn a magas.

Sűrű csönd ropog a havas

mezőben.

Kövér homály, zsíros, csendes;

lapos lapály, kerek, rendes.

Csak egy ladik, mely hallhatón

kotyog még a kásás tavon

magában.

Jeges ágak között zörgő

időt vajudik az erdő.

Csattogó fagy itt lel mohát

s ideköti csontos lovát

pihenni.

És a szőlő. Közbül szilva.

A tőkéken nyirkos szalma.

Sorakozó sovány karók,

öreg parasztoknak valók

járkálni.

Tanya, - körülötte körbe

fordul e táj. A tél körme

oldaláról egy keveset

repesztgeti még a meszet;

eljátszik.

Az ól ajtaja kitárva.

Lóg, nyikorog, szél babrálja.

Hátha betéved egy malac

s kukoricatábla szalad

csövestül!

Kis szobában kis parasztok.

Egy pipázik, de harasztot.

Ezeken nem segít ima.

Gondolkodva ülnek im a

sötétben.

Uraságnak fagy a szőlő.

Neki durrog az az erdő.

Övé a tó s a jég alatt

neki bujnak a jó halak

iszapba.