HOLTAN A CIRKUSZ PORONDJÁN

Két csókkal béllelt páholyát

szerelmi cirkuszomnak:

két melledet, a telteket,

hazug csókra rendelteket,

elfeledem ma-holnap.

A szókat is, mik alkuvón

kibomlottak a szádon:

szivemről lekaszálom,

mint rozsdaverte gabonát,

mely vízben állt sok napon át.

Neked rossz s züllött voltam?...

De emlékedet átkaroltam,

minden szépet rádraboltam;

s felém sose tárt karodban

forrt a csók mindjobban-jobban;

ócska cirkusz dobban, dobban;

életemben csúf-titokban,

mint egy harcra pergő dobban,

a halál csontujja koppan.