Homonnai

Én láttam őt ifjú halála révén,

amint mosolygott sorson, életen,

amint gúnyolta a meddő keservet

és nyilaidat, szörnyű szerelem!

És láttam őt, amint a léha, balga

üres tömegtől szépen elvonult

s a csillagok felé nézett szelíden

s derűsen nézte az örök borút.

De szeme mélyén és a lelke mélyén

tudom, mily honvágy élt az Életért,

mily szomjuság, mily tantalusi mámor,

szegény fiú, csak harminc évet élt.

Barátaim, e sorsfeletti élet

így tűnjön el, némán, emléktelen,

és a jövő ne adjon éltet annak,

kitől ezt megtagadta a jelen?

Barátaim, valamit tenni kéne,

ajkam dalolni s kérni tud csak itt,

Várad, ki városa vagy a jövőnek,

ó ne feledd szegény Homonnait.