Honfoglalás előtt

Hullott a nép; a vészbanyák, az ördög

dézsmálta a poros tömeg javát,

kidőltek a sebes gulyák, az ökrök,

dögvészt lehellt a messze pusztaság.

Egyszerre rózsafénybe tündökölve,

derült elébük egy szelíd vidék,

ezüst habot rázott a szirtek öble,

virág himezte a mezők szinét.

Árpád körülnézett a nagy hegy ormán,

érezte, hogy övé a föld, a kormány

s már híre ment; hogy eltűnt lopva Álmos.

A völgybe, lenn, tüzet rakott a táltos,

Árpád a földre roskadt reszketeg

s zokogni kezdett, mint egy kis gyerek.