[HONT ERZSINEK]

Tréfás személyek előttem komoly dolgokat mondottak,

mögöttem lévő magam sem vagyok

nálamnál kissebb állít meg mindig végén a soroknak

akit ti nőnek neveztek s aki titokban is csak néha tesz nagyot

ám bocsánatos kérés kell itt, ő az aki fölénekli rejtelmeimet

s bár megfelelni nem tud senki az ő húsa az ő csontja tudja hogy minek

s bár életem ének volna, dolgok dolga, hogy ő énekel

s az én szivem az elejtett nem tehet mást minthogy fölemel

hozzáemel gyönyörűket, nagyokat, mik hiábavalók

és lehet tán összekötnek emez égi idegen adók

és ha Erzsinek is mondom több ő nekem és ha Attilának mond is kevesebb vagyok

s bár ezek itt emléksorok szivemben én magamra hagyott

kell hogy messze elhajoljak hűs kezétől - homlokom csak üszköljön tovább -

itt ez idegen papíron; de mi Bözsi álljunk, szálljunk, egy kettő odább

mert hogy még gyerekek volnánk, Attila majd verseket ir szépet és sokat,

Bözsi pedig elénekli nagyon szépen a folyóktól hallott titkokat.