Honvágy

Ó gyermekek, kik játszotok a porban,

Be jó is lenne szállani közétek,

Leheveredni önfeledt mosollyal

S építeni a várat föl az égnek.

Mert oly közel az ég még a gyerekhez

És olyan távol ez a véres élet

S a játék oly szent, mint a nagy gyereknek,

A poétának a komoly művészet.

Elnézem őket és honvágyat érzek

S az emberek közt egy fájó igézet

Bénítja lelkem: nem való nekem még

E nagy piac, e hangos, durva vásár

S amíg köröttem a sok nyegle ágál,

Játékaimhoz csöndben visszamennék.