HORVÁT ISTVÁNNAK 1814. JAN. 3D.

Mint vagy ez újságkor? Horvát; légy boldog, ohajtom.

Én frissen is vígan is látom támadni napunkat,

Amit imezből is sajdíthatsz nem kis örömmel.

E jeles esztendő másod napjára, szerencsés

Álmomból felkeltem után, Terbócsai, régi

Jurisconsultus (mert e nevet adta magának),

Bétoppant. Kit akar? “Téged”, mond római módra.

Én is csak ezen hangon tituláltam az embert;

Ülj le, s beszélgessünk. A múltról kezde beszélni:

“Hogy, ki legyek, mi legyek, tudjad, megmondom előre:

Én Fülekit mint mesteremet hallgattam: ezerszer,

Tudd meg, correpetálta velem jura urbis et orbis!

Őtet mint Hazafit méltó ismerned: amaz nagy

Bendekucot képzeld: derekát öv s mente födözte;

Bal combján nagy görbe magyar kard lóga; fejében

Főméltóságú kalpag, mint nemzeti címer

Ingadozott, mikor útcákon járkála, Budának

És Pestnek nem méltatlan fia. Nem de nem áldott

Században született? Kinek a példája felébreszt

Nem de nem áldott Az? Ha tanított, nemde nem a jó

S hív repetens társtól, mástól áldásokat érdeml?”

A sok nem de nem-et miglen predikálta, szememre

Álom jött; hát felrikkantott: “Nem de nem úgy van?

Censúrát azon egy napon adtunk, s ritka dücsőség

Áradt ránk, minden salapolt örömében, aligság

Bírta magát, sőt földre ledőlt kacogásai közben.

Vox populi diplóma helyett volt.” Erre helyemből

Mozdúlván kelvén fejemet neki megbillentém.

Ő méllyebbre hajolt, mert hátúl haslaga minden

Gombjaitól szabadúlván pattoga; s kezdte szabóját

Szidni. Kicsiny kár ez, mondám; egy replica helyre

Hozza. “Hogy a kórság nem vitte, ki pörleni kezdett!

Én, úgymond, ezután magamat nem foglalom abban;

Bár eddig se gyötörtem volna; hiába, hiába!”

Légy hát versköltő. “Kitaláltad mennyei Vátes!”

Örvendek. “Régen, már régen, mint beteg ember

Jó szert, mint szarvas friss forrást, kecske zanótot

Denique mint kiván méhkast éh medve, szerettem

A verset.” Vannak, nem kétlem, könyveid arra.

Vannak; most is ihol! kebelemből húzhatok egy-két,

S több darabot: remekek, bizonyommal mondhatom.

Ennek

Authora füstvakaró, új esztendőre szerezte.

A jobb házakból érette bevette jutalmát;

Ezt azok osztották, kik majd ide, majd oda lótnak

A rájok bizatott levelekkel. Mondva csinálták

Mindezeket; hát jól vannak készítve. “De látom,

Órád délre siet.” Sőt rest ma, s neheztelek érte.

Meghajtotta magát, s elment Terbócsai tőlem.

Itten eszembe jutott Flakkus mondása s tanácsa:

Nyerget ökör, jármat rest ló kér. Tartsa meg, amit

Tud kiki, s úgy vélném, csak azont folytassa tovább is.