Hozsánna annak, aki visszajött...

Én nem ismerlek Téged, ifjú nő,

Nem láttalak soha,

Ma hallottam, hogy a világon vagy,

Ma hallottam: Erdélyországé vagy, -

Hozsánna neked, aki visszajöttél.

Te nem tudod, micsoda fájdalom

Örvénylik az én örömöm mögött:

Búcsúzni mindíg, búcsúzni megint...

De egy fecske most visszaköltözött,

Hozsánna neked, aki visszajöttél.

Búcsúztatni, - ó hányszor búcsúztattam

Tíz esztendő alatt,

Szívem elfáradt, könnyem elapadt,

Szavam se száll az indulók után, -

Hozsánna neked, aki visszajöttél.

Mert most se telt még be a sorspohár,

A nagy sebből a vér most is buzog,

De búcsúztatni én már nem tudok, -

Ahelyett kendőm feléd lengetem:

Hozsánna neked, aki visszajöttél.

Áldott legyen a bejöveteled,

A hegyek istene legyen veled,

Áldott a frigy, mely visszaragadott:

Sodró, szerelmes székely Nemere, -

Hozsánna neked, aki visszajöttél.

Én nem ismerlek téged ifjú nő,

De Te vagy az én elégtételem,

Ki annyi drága ismerős után

Hasztalan tártam ki tartó kezem:

Hozsánna neked, aki visszajöttél.

Szeretnék most a télbe kirohanni,

S neked, Te idegen

A végtelenből virágot szaggatni, -

Csakhogy ne lássak több búcsúvirágot, -

Hozsánna neked, aki visszajöttél.

Nagyon fáj a szívem,

Tán azért lengetem

Tüzes üszökként ezt az örömöt,

Dacos, kétségbeesett örömöt:

Hozsánna egynek, - aki visszajött!