Hull a hó

Ölelj át szelíd fehér Tél apó,

menjünk sétálni esti kis uccába,

hol hiú fénnyel nem zavar a lámpa,

Te fehér, öreg, édes Tél apó!

Lépteink neszét elnyeli a hó,

s míg ajkaidra mesét csal a bánat,

bundába rejtem csukott szempillámat

és fejünket is belepi a hó.

Megyünk, ballagunk. – Nézd csak, Tél apó:

Utolsó kis ház, itt a város vége...

Ennél a háznál kezdődik a béke.

Menjünk csak tovább, menjünk, Tél apó!

Végtelen éj van, halkan hull a hó,

már csak köd vagyok, kis, parányi pára

és csöndes meséd végső mondatára

áment sóhajtasz, drága Tél apó.