Humus

A barna rögnek megcsapott szaga.

Tavaszmámortól ittasult fejemmel

Ölére omlok párás, kora reggel

És álom nélkül lel az éjszaka.

A pattogó rügyek víg ritmusára

Lelkem szokatlan dallal válaszol

S míg csírák bújnak ki a föld alól,

Új vágyakat hajt szívem is, az árva.

Ó lusta, barna humus, te szabad!

Az ember rab csak a magyar ég alatt,

Bús rabja rögnek, rabja bús homálynak

S ha testünk árnytól, gyásztól holtrafárad,

Beléd búvunk, mint jövendő csirái,

Az égnek, rögnek új nászára várni!