HŰSÉG [2]

A leányka mint madár,

Repkedő és csapodár;

Minden újabb pillantása

Egy hivének buktatása.

A leányka lenge nád,

Hajlik tőled és hozzád;

Szellő hajtja jobbra balra,

Majd keletre, majd nyugotra.

Keblet minden szépre tárj;

De leánytól jót ne várj!

Mely gyönyört az óra ád,

Úgy tekintsd mint rózsafát,

Melynek kurta ifjusága,

Hervadandó szép virága.

A leányka gyenge ág,

De szerelme szép virág:

Szedd szelíden a virágot;

Meg ne sértsd a gyenge ágot;

S mely gyönyört az óra ád,

Vedd s köszöntsd el poharát.

Mit sovárgasz? mit tünődnél

Hosszu hűség lángirúl?

Még a nap sem hű az éghez:

Majd derűl, majd elborúl.

A hold, bár szelíd világa,

Csak muló kéj csalfa lánga;

Fogy s telik, mint kedve jő:

Hű leánykák képe ő.

A hitetlen oldalcsont

Már sok férfit tőrbe vont.

Bár szerelmed tisztán ég

S véghetetlen mint az ég,

Zálogúl add szívedet,

E legdrágább kincsedet,

Vagy megvetve, vagy csalatva,

Így is, úgy is megromolva,

Veszteséged bármi nagy,

Gúny s nevetség tárgya vagy.

Élj azért a gyors idővel,

Ne törődjél a hűséggel:

Kölcsön esik, ha te csalsz.

Megcsaltak már érte százszor,

Azt gondold, most rajtad a sor;

A csalásban meg nem halsz.

És ha mégis tévelyedve,

Jó tanácsot elfeledve,

Fennakadnál, s lányi jóság,

Vélt erény és ártatlanság,

Könnyü, mívelt, vidor elme,

S a szerencse dús kegyelme,

S csókkal esküdött

Tiszta szerelem,

Könybe gyöngyözött

Játszi barna szem,

És ha, mint az éj

Váll, kar, mint a hó,

Mint megannyi kéj,

Ész - és szívfogó,

Megbüvöltek, s nekiszánva

Kész lennél e nagy mondásra:

„Holtomiglan, holtaiglan;” -

Térj eszedre! féld a szégyent,

Mondd helyébe; „holnapiglan!”

És ne kívánj lehetetlent;

Mert, akarja bár szivében,

Más van írva sors könyvében:

A leány hű nem lehet -

Férficsontból vétetett.