Hűtelenül

Szerettem a virágot.

De választott virágom

Nem volt nekem soha -

S azt sem tudom: e sorsom,

E furcsa sorsom édes

Volt-e vagy mostoha.

Egyetlen választottként

Én nem szerettem senkit.

Lelkemnek pilleszárnya

Mindegyre tovalendít

Szürcsölni lélek-mézet

Egyik virágról a másik virágra.

Igaz: nem ígérgettem -

Nem ámítottam senkit

Örökkétartó szerelemmel -

S beértem egy-egy fényes, tiszta perccel.

A percnek nem volt sodró szenvedélye,

Észbontó mámora -

De fanyar, hideg hajnala se jött,

Temetése, tora

Soha.

Amit itt átéltem a szerelemből:

Egyetlen sugár volt csupán a mennyből.

Talán nem is volt szerelem.

Kevesebb is, több is a szerelemnél.

Édesség, mely Éden-kerten is túli

Titok-fákon terem.

Amit itt átéltem a szerelemből.

A Szűz jegyében,

Különös csillagok alatt:

Nem volt szimfónia.

Halk hangolás - símogató varázs:

Preludium maradt.

Én senkit meg nem csaltam.

S valahogy mégis hűtelen vagyok.

Mindenkihez. - De főképen egy sírhoz,

Mely messze ködlik

S foszló párákból néha felragyog.

Talán Ő volt mégis az igazi.

Mindenki másnál mégis igazibb.

Porló szívéből nő most egy virág,

Most, hogy tél sem volt s már tavaszodik.

Szeretnék mostan odaszállani,

Bódultan ejteni a sírra le

Két hűtlen pilleszárnyam -

S elrejtőzni minden virág elől

Az egyetlenegy, síron nőtt virágban.

Ó, de hiába volna, mindhiába!

Hiába sóvárognék lenni

Síri virágom örök remetéje.

Ő szólna - ó, hogy emlékszem mosolyára:

„Édes Barátom -

Nincs tehetségem a féltékenységre.”

Hiába sóvárognám szívni

Kelyhéből a hűség halálos kéjét -

A végső békességet:

Ő jobban ismert -

Tudná, hogy harmatot gyüjtök és mézet,

Hogy költemények születhessenek,

Mindíg új költemények.

S válaszomat se várva -

Ő küldene tovább

Egyik virágról a másik virágra.