I. MELYIK A NÓTÁM?

Bogárszemű, szép, barna lány

Ábrándozik a zongorán.

Én rajtaveszve hallgatom,

Ó, milyen pompás alkalom,

Hogy hallhatom, hogy láthatom,

Hogy őt, a kedvest nézhetem!

Lehelletét is érezem,

S a barna haj, a fürtvihar

Megsímogat éjszárnyival.

Ó, zengő szín, isteni pompa!

Dalszárnyakon a zenehonba

Együtt repültek lelkeink...

S egyszerre immost föltekint

Forgatva lázasan a kótát

S így szól a lány: “Melyik a nótád?”

A kérdéssel zavarba hoz,

E kérdés mindig megkinoz,

De ajkam mégis szót talál,

S a kérdezőre visszaszáll:

Jól van, legyen hát

Kótád a szívem, kedvesem!

Ó, játsszad el az égi nótát,

Amelynek címe: Szerelem!

“De tudsz-e vajjon - szólt a lány -

Te játszani a zongorán?”

És keze ottan reszketett,

Morzsolgatá a hangjegyet.

“És tudod-e, melyik a nótám?”

- Pirulva így a ragyogó lány. -

De ajkam újra szót talál,

S a kérdezőre visszaszáll:

Azt is tudom már,

Szived lesz hangszerem,

Eljátszom rajt’ a mesterművet

A melynek címe: Szerelem.

Ó, zengő szín, isteni pompa!

Dalszárnyakon a zenehonba

Együtt repülnek lelkeink,

Szemünk a földre nem tekint,

Egymásba néz, egymásba hal,

S kettesbe hangzik most a dal:

A szívben legszebb dal terem,

Ó, játsszuk el az égi nótát,

Nótádat, édes Szerelem!