I. N. R. I.

Templomba tévedtem s a félhomályban

Megálltam, búban elmerülve mélyen,

Hol a zsidók királya haloványan,

Bágyadt szemekkel halni készül épen.

Megtört kedélylyel, búsan, létunottan,

Magamba szállva révedeztem ottan -

S egy gondolattól nem volt pihenésem:

Boldog, ki túl vagy földi szenvedésen.

Istenhalálra vágyó ördögök,

Hitvány cselédség, mely megköpködött;

Judási csók, főd véres koronája,

Az igazságnak kézmosó birája,

Kereszthalál! Az áldozat betelt.

Van-e megváltás? Szívem nem felelt.

Orgona zúg. Ünneplő hangot ad,

Piros ruhában mond misét a pap.

Tömjénfüst száll; fölzeng a glória:

»Örvendezz szív, légy boldog, föld fia!

A messiás, ki megvált tégedet,

Ma jött világra. Békesség veled!«

Az istenember képe bús marad.

Átvert kebléből foly biborszalag.

Szelíd jóságaért ekkép fizettek.

Békét hirdetni jött s harczot teremtett.

»Pax vobis! Béke véletek!« ... De hol?

Nincs béke itt a földön, nincs sehol!

Kereszt alatt görnyedve vérzünk,

Ahasvér bujdosása létünk.

Örvendő népek gyűlnek, gyülekeznek.

A misemondó énekhangja reszket:

»Dicsőség néked, istenünk az égben!«

Én a haló Jézust merengve nézem.

Isten betűi lelkem’ égetik.

A gaznak nem elég, hogy fölfeszit.

Dicsekszik: Csúf halálnak én adám át,

A názáretit, a zsidók királyát.

Te csak türtél, isten báránya, némán.

Óh, nézz alá vigasztalólag énrám!

Taníts meg, hogy harag nélkül lemondjak,

Szeressem a gyöngét, az elnyomottat.

Bú, gond között taníts meg hő imára,

Bocsánat-osztó, szenvedők királya.

Óh, mert a földet megvevé az átok!

S a ki még megválthatná a világot,

Kinél az isteneszme megfogamzott:

Erőtlen ördögökkel vívni harczot!

Magát emészti, míg nem hallja ezt:

»Mehetsz pihenni: Ite missa est!«