I. Rózsakinálás, zene mellett

Rózsakinálás, zene mellett

Az ördögé lett ifju lelked,

És kezed most virágokat,

Ajkad meg csókot osztogat.

Náladnál semmivel se jobbak

Neveztek csúf szóval bukottnak.

Kimondtam én is azt a szót,

S nem volt rá semmi válaszod.

Csak rám hajoltál, hogy ne lássam

Két arczod’ kipirulni lázban.

Félénken súgtad s reszketőn:

»Rád haragudni nincs erőm!«

Koldúsa koldusabb világnak!

Borulj reám; én szánva szánlak.

Lelkem a porban is megért,

Szeret s megáld hű szívedért.