I. (XXXVII.) Új ének. Nóta: Mit bízik e világ...

Oh irgalmas Isten, ki vagy te népednek

Oltalmazó atyja igaz híveidnek,

Látod minden felől ellenünk mint jőnek,

Szörnyű ragadozó

Juh ruhába járó

Farkasok s elnyelnek.

Ha te nem segétesz, mi meg nem állhatunk,

Az lelki vakságra szörnyen tántorodunk,

Reánk agyarkodó fogoktul rettegünk,

Jöjj, ne hagy elvesznünk

És kétségbe esnünk,

Jövel segítségünk!

Föltötték magokba hogy eltöröljenek

Ez földnek szinéről, semmivé tegyenek,

Lelkünk ismeretén is urak legyenek,

Emberi találmánt,

Kit szent lelked utált

Velünk hitessenek.

Tiltják és csúfolják a te szent igédet,

Útálják, kik tisztán tiszteljük nevedet,

Véred hullásával nyert szent érdemedet,

Megvetvén üldözik,

S arra kínszerétik

Az te híveidet.

Más közbejárókat keresnek magoknak,

Jótéteményekbe igen bizakodnak,

Szerelmes Jézusom, veled nem gondolnak,

Kezek munkájának,

Az kőnek és fának

Térdet-fejet hajtnak.

Népednek pásztori a te házaidbul

Kiűzettettenek te szent templomidbul,

Jaj, nincs maradások, űzetnek egy helybül

Másra, s megölettek,

Sok vért kiöntöttek

Az te híveidből.

Tapsolván örülnek az mi siralmikon,

Keményül kőszívek nyomorúságinkon,

És hatalmaskodnak minden javainkon,

Megszünt az énekszó,

Hallatik csak jajszó,

Az mi utcáinkon.

Sohol nem maradhat te néped békével,

Akárhová menjen, de ők sietséggel

Ottan feltalálják, s nagy veszedelmével

Újabb praktikákkal,

Kigondolt csudákkal,

Fogyatják fegyverrel.

Elcsalják, csábítják az gyengehitőket,

Rabság alá vetik azoknak lelkeket,

Új találmányokra hajtják szegényeket,

Az csak kívánságok,

Hogy győljön jószágok,

Töltik szekrínyeket.

Te szent igéd helyett mikínt kereskednek,

Jövendő bűnöket pénzért elengednek,

Tiltják az Szentírást, kiből mint higyjenek,

Meg ne tanulhassák,

S végét ne szakasszák

Ő jövedelmeknek.

Tiszta élet színe alatt, ím, mint élnek,

Fajtalan tobzódók Istentől nem félnek,

Az szent házasságot tartják nagy véteknek,

S tiltják, példát adnak

Ők az hallgatóknak,

S nincs tilalma ennek.

Óh, szerelmes Atyánk, essék meg te szíved,

Látod az ínséget, kit szenved te néped,

És jusson eszedbe igaz ígíreted,

Mondván, ne félj népem,

Pokol kapuja sem

Állhat meg ellened.

Hivunk segítségül, az mint parancsoltad,

Oh, ne hagyj elesnünk, s hitünket támasszad,

Erősétsed kérlek, hogy az mint meghagytad,

Te benned reménljünk,

S azoktul ne féljünk,

Az kik nem árthatnak.

Mert nem ölik meg az hallhatatlan lelket,

Ha kínzások által próbálják az testet,

Feltámasztja Isten, s ád örök életet,

Az sok jajszó után,

Üdvösségnek útján

Megvígasztal minket.