Ibolyát áruló leány

Kis leány az utczasarkon

Ibolyát kinálgat:

»Nagysás asszony! drága ténsur!

Vegyen ibolyákat!«

Széltől, ködös alkonyattól

Kis kendőcske óvja.

Kipirul a képe tőle,

Gyönge kis kacsója.

Tavasz első hirdetőjét

Hozza a leányka,

Ébredését a tavasznak

Olcsóan kinálja.

Gavallérok, úri dámák

Sorba’ meg-megállnak...

»Nagysás asszony! drága ténsur!

Vegyen ibolyákat!«

Mosolyogva nyujtja által,

Megköszöni árát.

Egy fél napra feldiszíti

Gazdagok ruháját.

Neki nem sug ibolyája

Tavaszról regéket.

Betegen honn fekszik anyja;

Annak keres étket.

Az ibolyák illatából

Orvosságot adnak.

Csak hidegjét, csak borúját

Érzi a tavasznak.

Hideg szél fú, még a könny is

Szemeibe szárad:

»Nagysás asszony! drága ténsur!

Vegyen ibolyákat!«