Ideges rímek

Reménytelen,

ki él, az mind reménytelen,

csak könnye van, teménytelen.

Ezt dúdolom,

egy téli éjjel dúdolom

s szorítom ájult homlokom.

Mit sírjak én?

E vad kornak mit sírjak én?

Mit jajgassak, mit írjak én?

Száz év se kell,

még annyi se, száz év se kell,

sírunkon a szél énekel.

Ki könnyet ont,

bíbor vért, halvány könnyet ont,

egyforma lesz, mind görbe csont.

A katona,

vidám polgár, bús katona,

nem tudja, mért járt itt, soha.

A versiró,

cenzor, szedő és versiró

aludni fog, s aludni jó.

Menj, árva, zord,

szegény dalom, te árva, zord,

dalold a semmit és a port.

Reménytelen,

ki él, az mind reménytelen,

csak könnye van, teménytelen.