Idézőjelek

Én nem emlékszem a szemedre, szádra,

S hiába „idézném” a szellemed,

Nevetnél az együgyű ócskaságon,

Asztalbillentő bűvész-mutatványon -

És nem jelennél meg.

De mikor hosszú, bús aszály után

Indulnak harmatozni az egek,

S szívem vad, meddő sziklái közül

Új forrás szökken, új patak ered,

Mint az ős-föld az ős-ég harmatával:

Úgy vagyok telve színültig - Veled.

Akkor - zengjek akármiről,

Tudom: a hang nem enyém, de tied.

S hogy el ne lopjam hattyútollaid,

Szeretnék felplántálni mindenütt

Óriási idézőjeleket...

Idézőjeleket: vaskapcsokat,

Nézzétek: ez itt megint nem enyém,

Piroskáé volt ez a gondolat -.

S most, hogy szellemidéző dobogással

Ez a kis írógép kopog, kopog,

Jól tudom, hogy szíved dobban a gépben,

S bár nem emlékszem a szemedre, szádra,

Én halhatatlanul veled vagyok.

S csak azért írok, mert Te akarod.