IFJÚ KAROK KIKÖTŐJÉBEN

Gyulladj föl karcsu, piros Fároszom,

Fiatal évek büszke toronyrabja,

Lángoló arcod pírban hogy fogadja

Dacos arcú, vén bolyongóját

Földöntúli, titkos, ős tengereknek.

Hol ájult, szent kikötőkben szeretnek

S lecsavarják az Ég rossz lámpáit,

Hol lángolnak Napok gyanánt a csókok,

Onnan jött meg a te bódult hajósod.

Szökött, futott, hogy szent, ellopott Éjben

Mesékkel és csókokkal bújjon el

Friss karjaid meleg kikötőjében.

Aromáját számon mért keresed

Egzotikus illatú, messzi nőknek?

Minden más nőt azért csókoltam én,

Hogy buja, nagy virágzásban előtted

Büszkén álljak tudós kertű szivemmel.

Ezer virágot nyit a szerelem

S én összeszedtem valamennyit: vedd el.

Titkon, míg vén arcom simogatod,

Ifjú lyányság-kincseiddel ne kérkedj,

Látod ezt az erős bordás hajót,

Alig születtél, hogy elindult érted

S világokat járt, hogy hozzád térhessen

S nézd vakító, nagy gyémánt-hitemet,

Benne ragyog hozzám-hajlandóságod

S nézd e rabolt, telt aranyserleget,

Felében vér, felében Te jóságod.

Éveink számát ravasz, kis fejed

Mért vonja, tépi, töprengi, bogozza?

Hozzám-vénülőn el kell majd hogy érj,

Bolondságok közt fogyva, okosodva,

De Te leszel legszeretettebb asszony.

Minden más asszonyt megloptam miattad.

Ha csókunk közt titkos jajok riadnak,

Légy büszke, boldog, kacagj föl, örülj:

Urad siratják: engemet siratnak.

S ha kisért a kiváncsi szerte-vágy,

Öld magadba, mert úgyse lehetsz másé.

Kikötőjéből édes szerelemnek,

Csudának, szépnek, mámornak és jónak

Nincs Isten, Erő, Csók, Csoda, Halál,

Mely kivontassa briganti-hajómat.