IGAZ, ŐSZINTE BÚCSÚ

Bús fejetekbe űzve jöttem.

Menykövek cívódtak fölöttem.

Láttam két nagy szemet, bogárzót;

A szép leánynak szóltam pár szót.

Tán szóltam néki. Meg sem bántam.

Én soha semmit meg nem bántam.

Nincs tartozásom: Mind adó volt,

Mellyel a világ szűken hódolt.

Abból se maradt semmi másnap.

S panasz se kell, azt adja másnak!

Hogy panaszkodtam néha mégis?

Hát szennyes néha még az ég is!

Átéltem már tizennyolc évet

S láttam, mit ér az emberélet.

Nem tarthat mások akaratja,

Én elmegyek, ha kedvem tartja.

Szeretsz? Ne menjek?...Vérre lestél,

Ó, kínban gyönyörködő testvér!