II. Emlékezem, zöld volt az erdő

Emlékezem, zöld volt az erdő;

Derült az ég köröskörül.

A park rég látott annyi népet;

Ott jártam én is egyedül.

Öröm sugárzott minden arczon;

Megújult vágy, ifjú remény;

Csak én szerettem volna sírni

Gyönyörü május elsején!

Kesztyűs urakkal, kék ruhában

Te is ott ültél egy padon.

Sok szépet mondhattak neked, mert

Csak mosolyogtál, angyalom.

Platánok gúnyos suttogását

Hozá a játszi szél felém:

Minek van a szegénynek álma

Gyönyörü május elsején!

De én azóta megtanultam:

Boldog, ki sokat álmodott.

Sokszor kijártam a ligetbe

S fölkeresém a kis padot.

De oly üde már semmi sem volt,

A régi nem volt más csak én,

Nevedet a homokba írtam,

Mint akkor, május elsején!

S el-elvisz a vágy este-reggel

A régi padra betegen;

Tapasztalásom im’, elég van,

Hadd sírjam ott ki csöndesen.

Ah sírni! sírni öntudatlan’,

Mig eljő majd az ősz dere,

A midőn már magunk se tudjuk,

Mikor volt május elseje.