Ilyen magasban

Én már a századik emeletről

hajolok a világ fölé.

A csillagokban már semmi különöset

nem találok, szentimentálisan elmerengeni

nem tudok rajtuk. Idefent olyan

természetesek, olyanok, amilyenek.

A lentről láthatatlan óriások

meredt mosollyal néznek ablakomra,

s a mázsás titkok, amiket egymásnak

hajigálnak, előttem suhognak el,

mint a bogarak.

Ilyen magasban többnyire napsütött

tisztásokra gondol az ember, mélyen folydogáló

kicsi patakokra.

Lányokra, akiket megcsókolt.

Kunyhókra, ahová visszavágyik.