Ima harc előtt

Belőlem majd bús lobogó lesz,

mit összetép idők viharja,

emlékemet is elsodorja,

s nem kísér lárma, suttogó nesz.

Belőletek lesz cafra dísz tán,

bankár-kisasszonyoknak éke,

de az enyém, a jó, béke,

a becsületnek gyolcsa, tisztán.

Mert odaadtam mind a kincsem,

szivem jobbik felét a nőnek,

felét zálogba a jövőnek,

és a kezembe semmi sincsen.

A sorsomat adtam agyarnak,

fognak, körömnek és tusának,

s mindent a földgömb koldusának,

a vak mártírnak, a magyarnak.

Ő az Apa, a mondhatatlan,

a Nemző, aki sír a földön.

és most, mit kaptam tőle kölcsön,

az életet is visszaadtam.

Csak gyújtsa más reá a tűzvészt,

én sírva borulok nyomába,

csörgesse a rongy és a gyáva

a hírt, ezt a harminc ezüstpénzt.

Nyirettyüjük mások rikassák,

úri szalonba, úri bálon,

én titkos arcod látva-látom,

fajom, mert föld vagy, vér, igazság.

Belőlem majd bús lobogó lesz,

mit sárba dobnak, elfelednek,

árnyéka eltünő nevemnek,

de becsületbe bukni jó lesz.