Imakönyvem

Aranykötésü imakönyvet

Hagyott rám örökül anyám,

Kis Jézus ingben, glóriában

Van a könyv első oldalán.

Sok év előtt egyik sarokba

Beírta jó anyám nevét,

Lehajtom a betűkre főmet,

Hogy fölidézzem szellemét.

Nekem úgy tetszik, hogy csak egyszer

Fehér ruhában láttam őt.

Tavasz volt ép’, a kedves ákácz

Virágozott a ház előtt.

A lemenő nap fénysugára

Reszketett ajkán, zárt szemén.

Apám ott állt a ravatalnál

És velem együtt sírt szegény.

Hogy elmosódtak a betűk! Mily

Sárgák s kopottak e lapok.

Rég’ volt, midőn ez imakönyvből

Még az anyám imádkozott.

Kék selyemszállal összekötve

Van itt hajambul egy kevés.

Aranyos fürteimhez akkor

Nem illett még a szenvedés.

Irott imádság töredéke

Mellett van az anyám haja,

Emitt egy szentnek vézna képe

S egy régi, halvány Mária.

Elnézem... Épen így viselt meg

A sors azóta engemet.

Sokszor szeretnék sírni, hogyha

Nem szégyelném a könnyeket.

Az Ur imádságát ütöm fel

(Kisérőm a nehéz uton)

S vigasztalást vegyít a kínhoz

A te imád, óh Jézusom!

Imádság kell a szenvedőnek,

A kit a sors árván hagyott.

Úristen, én nem zúgolódom:

Legyen a te akaratod.

Föl nem panaszlom a világnak,

Csak szellemednek, jó anyám,

Milyen kopár volt ifjuságom,

S hogy mennyi bánat szállt reám.

Türtem, reméltem, megalázva

Idegenek közt éltem én;

De azt a régi imakönyvet

S emléked szentül őrizém.