Imitatio Christi...

Mint magányos veréb a szürke porban,

Szürke betűkben élek én magam,

A napot nem nézem, csak áldozóban,

Áldozó napnak szép bánata van.

Mint Terézia szerelmed nyilától

Tested sebét viselte boldogan,

A vágy nyilát úgy hordom én s a távol

Honvágya fáj örökké, ó Uram!

S az ó írások és az új sírások

Fölött álmom színes tömjéne ég,

Ez élet minden bája veszve rég.

Már várnak a nem ismert tartományok,

Az új egek, az új dimenziók,

Hol e holt szív ismét vérezni fog!