Induló a költőkhöz

Ez itt az élet, hámor és kohó -

világ költői, ide jőjjetek,

testvéri szemmel, örökös merészek,

nézzétek itt az ősi lényeget.

Látjátok-e, a zöld asztal szövetjén,

ott ugrik a véletlen, mint a nyúl,

és kavarognak a szinek veszetten,

mint álmainkba, határtalanul.

Rémítve jönnek szörnyű figurák,

a feketék, a dörgő pirosak.

Ez itt az élet karneváli tánca,

borzongató és édes iszonyat,

költőszivünk sok kendőzött alakja,

a képzeletünk lángoló salakja

olvadva, sisteregve, feketén.

Ó élet, élet, roppant költemény,

most láthatunk mezítlenül, ragyogva - -

Mi kéj.

Mi őrjítő, mi szédítő - -

Mi mély.