Introibo

Megindulunk az Úrnak oltárához,

– végtelen lépcső végtelen foka –

s hinni akarjuk, mint valaha régen,

gyermek-hittel, hogy feljutunk oda.

Oltárához: a békéhez, a csöndhöz,

ahol az ember nem jajong, nem átkoz,

a csodálatos tiszta derühöz,

a vasárnapi boldog mosolygáshoz.

Introibóra elsírjuk magunkat,

olyan szomorú-szép ez az ima:

(Embernek lehet ezt csak elzokogni

és Istennek kell meghallgatnia.)

Jó Isten, legyél apánk és anyánk,

szerető-csókú hófehér húgunk

és vigasztalj meg, ha elpanaszoljuk,

hogy feljebb vágyunk, – s mélyebbre jutunk!