Ismét a Kapuban

Itt állok hát ismét a Kapuban:

Kapujában kettévált életemnek -

Nyugatra tengerlik a rónaság,

Keletre meredeznek a hegyek.

Egyik kezemet Kelet fogta meg,

Másik kezemet fogja napnyugat,

Annyi fájdalom s annyi szeretet

Kapaszkodik kétoldalról belém:

Nehéz, nehéz meglelni az utat,

Kettészakadt világom közepén.

Nehéz, nehéz, mert sok a szeretet

És sok a vágy és sok a fájdalom,

De hivatás csak egy lehet: Kelet.

Élni csak ott kell és csak ott lehet,

Nekem csak ott

A furcsa, kettős magyar életet.

Várad, Kapu, két élet közt Közép,

Enyhe tavaszod virágfátyolával

Te kösd be most a töprengő szemét.

Ne nézzem Nyugatot, sem Keletet.

Csak a fákon az ütköző rügyet.

Itt nem kíván most tőlem senki semmit,

A szellő felejtetőn símogat.

Ne hívjon most hegyeken villanó fény,

Pusztákról besugárzó alkonyat.

Kettészakadt világom közepén

Hadd gyüjtsek erőt kettős életemre

Itt, a Kapu alatt.