ISTEN [1]

Mikor a villamos csilingel,

Vagy ha a kedves kenyeret szel

S elvál a kenyér a karajtól,

Az Isten megjelenik akkor.

Őt én már igen sokszor láttam;

Fáradtan feküdtem az ágyban,

Ő jött s megláttam szemlehunytan,

Éppen amikor elaludtam.

Egyszer borotvát vizsgálgatva

Ujjamat végighúztam rajta.

Nagy hideg támadt, nehéz, fojtott,

Még a csontom is megborzongott.

Gondolatban tán nem is hittem;

De amikor egy nagy zsákot vittem

S ledobva, ráültem a zsákra,

A testem akkor is őt látta.

Most már tudom őt mindenképpen,

Minden dolgában tettenértem.

S tudom is, miért szeret engem,

Tettenértem az én szivemben.

Hogyha golyóznak a gyerekek,

Az Isten köztük ott ténfereg.

S ha egy a szemét nagyra nyitja,

Golyóját ő lyukba guritja.

Ha hideg a föld leheverni,

A Napot nagy felhőkbe rejti

És meg-megráncigálja fürtünk,

Úgy mondja meg, hogy le ne üljünk.

Ő sohase gondol magára,

De nagyon ügyel a világra.

A lányokat ő csinosítja,

Friss széllel arcuk pirosítja.

Ő vigyáz a tiszta cipőre,

Az uccán is kitér előre.

Nem tolakszik és nem verekszik,

Ha alszunk, csöndesen lefekszik.

Hogyha a jóság csak bút hozhat,

Akkor megenged minden rosszat.

S ha velünk mégis találkozik,

Isten sohasem csodálkozik.

Istenem, én nagyon szeretlek,

Én szíve lennék a szivednek.

Ha rikkancs volna mesterséged,

Segítnék kiabálni néked.

Hogyha meg szántóvető lennél,

Segítnék akkor is mindennél.

A lovaidat is szeretném,

Szépen, okosan vezetném.

Vagy inkább ekeszarvat fogva

Szántanék én is a nyomodba.

A szíkre figyelnék, hogy ottan

A vasat még mélyebbre nyomjam.

Ha tanár lennél, én ügyelnék,

Hogy megtanulják jól a leckét.

S odahaza a sok tanitvány

Dolgozatát is kijavitnám.

Nem zarvarnálak ennél, annál,

Tudnám én jól, mire mit adnál.

S bármi efféle volna munkád,

Velem azt soha meg nem unnád.

Ha nevetnél, én is örülnék,

Vacsora után melléd ülnék.

Te az én szivemet elkérnéd

S én hosszan, sok szépet mesélnék.

Én már fiatalember lettem,

A boltba gyerek megy helyettem.

De ha Néki valami kéne,

A boltba én futnék el érte.

Fütyörészve a szép időben,

Esernyő nélkül az esőben,

A kocsiúton lenn szaladnék,

Magamra kabátot se kapnék.

De az autót frissen, fürgén,

Ha nem is töfföl, kikerülném.

Hisz ha valahogy elgázolna,

Hiába mentem én a boltba.

Megválogatnám a portékát,

Ahhoz mennék, ki olcsóbbért ád.

S mielőtt akármit elhoznék,

Hosszan, sokáig alkudoznék.

Aztán, hogy Néki odaadnám,

Jó kedvét meglátnám az arcán.

Szeme csillogna, megköszönné,

Mást nem is küldne boltba többé.