ITT A NAGY HARC

Tavasz van és a lázadókat

Imádta mindig az élet, a láz.

Jaj annak a magyar hajónak,

Mely olcsón és mindent elmagyaráz:

Jaj százszor a megbocsátónak.

Engesztelhetlenül úgy fusson

Minden bilincselt, bántott, bús magyar

Hajója, hogy büszkén eljusson

Víg partra, melyet tört szíve javall

Perlőinket perlő nagy jusson.

Hiszen ők már úgyis inognak,

Már küldik a kegyes üzenetet,

Nagy harcba fogni úgyse fognak

Ezek a zagyva úri seregek,

Rablói száz elrablott jognak.

Trónjukon már vitázva ülnek

S már nem kacagják gőggel a tavaszt.

Persze hogy meg nem szelidülnek,

Werbőczi fajától ki várja azt?

Eddig csak zsandárokat küldtek.

De vér serked bőrük-alatta,

Itt a tavasz, hol panaszkodnak is,

Jön az úri, bosszús »ebadta«,

Jön a prédikáció, mely hamis

S jön a mi bosszús vágyunk-adta.

No, végre hát, ők védekeznek,

A hóhérok, akiknek lelke sincs,

Adván módját amaznak s eznek,

Lóg hangosan róluk a vén bilincs:

Ők, félők, legtöbbet vétkeznek.

Tavasz van, ezerszer pusztuljon

Minden alkuvás, minden habozás

És ezerszer egymásra hulljon

Minden régiség és minden szokás:

Most már nincs, hogy ki elől bujjon.

Ez a magyar teljesedettség:

Itt a tavasz és itt a diadal,

Minden hitetlenség betegség.

És magyarul sokszor szent az a dal:

Itt a nagy harc, hát tessék, tessék.