ITT VAN AZ ŐSZ!

Itt van az ősz, itt van újra,

Mely reményim porba fújja

Mint a hervadt levelet.

Szél süvít a bús fenyéren,

Sírva dallom, sírva kérdem:

Lesz-e még több kikelet?

Porba hullott koszorúja,

Az enyészet száraz újja

Tépi gyenge szirmait,

Belenyúl a nyár szivébe,

És mi sírunk: vége, vége!

Összerezdül a csalit.

Szél süvít a száraz ágon,

Kacaráz a pusztaságon,

A halál itt most az úr:

Messze hangzik durva lépte,

Összeomlik egy lehére

A természet, a mazúr.

Meg-megérint árnykezével,

Tört reményim űzi széjjel,

Mint a száraz levelet.

A síromat hogy megássa,

Így ez az ő tanitása,

Hogy nem lesz több kikelet!

Belemarkol a szivembe,

Belekacag a szemembe,

És én összeroskadok;

És a földön csúszva, térden,

Sírva dallom, sírva kérdem:

Hát én mit se várhatok?!

S ím fényesség gyúl az égen,

S fönt a csodás messzeségben

Lángbetűkkel ott ragyog

- Égi írás, büszke ómen -

Döbben, érzi e muló nem:

Ki bennem hisz, győzni fog!

Jövendőmet írva látom,

Ott fönn ragyog, - nem, nem álom!

Az angyali üzenet.

Hiszek újra, úgy mint régen,

S áthallik a messzeségen:

Lesz még egyszer kikelet!