ITTHON VAGYOK...

Itthon vagyok...! haza jöttem valahára,

Lelkem ezt az édes órát alig várta;

Megpihenni csendes élet, hű öledben:

Jöttem, mint a siető hab, hogy jöhettem.

Haza felé még csak e táj halma kéklett,

Forró vágyam ölelé a messzeséget;

Fel se tűnt még házam tája, s már előre

Megcsapott a boldogságnak lágy szellője!

Kinyilt a völgy... a falucska ott van, ott van!

Dobogott a vándor szive hangosabban;

Mig csókod forrt a belépő ajakára...

Itthon vagyok, haza jöttem valahára!

Házi üszköm melegítő lángja mellett,

Keblemen a szomorú fagy ugy felenged!

Csordultig van az én szivem, annyit érzek,

Örömében olyan boldog, olyan részeg!

S nem is tudom: félig alva, félig ébren

Pihenek a szeretetnek hiv ölében;

Két karomon ami kedves, kis családom;

Mi reményem, vágyam van még a világon?

Kis fiamat az ölembe teszi anyja,

S hosszan nyugszik mindkettőnkön pillanatja...

Nem tudok én mit mondani, nem tud ő sem, -

De beszél a mosolygó ajk s könyező szem.

Majd ha lelkem szomorítják ujra gondok,

Vagy élettel és világgal meghasonlok:

Akkor nyájas, kibékitő gondolattal,

Ez a könyű, ez a mosoly megvigasztal.

Zárd magadba, lelkem! ezt a boldogságot,

Mely ez édes szép órában rád szivárog;

Mint a cseppet a világnak kelyhe szokta,

Tartogatván hév napokra, bus napokra.