IV. Késő neked már zúgolódni...

Késő neked már zúgolódni...

Mind ilyenek a férfiak.

Ha mint hervadt virágot eldob,

A legjobb is csak megsirat.

Mig ölelésedért epedtem,

Hű voltam hozzád, esküszöm;

De csókod vágyamat megölte;

Közös bú, nem az én bünöm.

Óh, hát ne haragudj’, ne vádolj!

Sirj a kegyetlen sors felett.

És én letörlöm drága könnyed’,

És együtt sírok majd veled.

Te se vagy nálamnál erősebb;

Közös a mi bubánatunk.

Egymásra hát ne haragudjunk

S valljuk be: bűnösek vagyunk!