IV. Nem mondta senki még; először

Nem mondta senki még; először

Tőled hallottam: Értelek!

Óh, légyen áldott az az óra,

Mely engem hozzád vezetett.

Jóságod enyhe napvilága

Keresztüljárta bánatom’,

S verőfényes, derült napokról

Megint, megint álmodhatom!

A jó isten megáld bizonnyal,

Hogy vélem annyi jót tevél.

Talán egymásnak szánt a végzet.

Valami súgja: Várj! remélj!...

Örök boldogságról, derűről

Most zeng először énekem.

Ha téged látlak, azt hiszem, hogy

Boldognak lenni végzetem.