IV. ZSOLTÁR

Én igazságomnak Istene,

Hallgasd meg én kiáltásom,

Szánj meg, és tekénts ínségemre

Te vígy engemet tágas helyre

Midőn itt szorongattatom.

Ti, nagy urak, miglen gyaláztok

Engemet tisztességemben?

Ez illy hívságban mig maradtok?

Hazudozásra mit vágyódtok?

Mig gyönyörködtök ezekben?

De vegyétek jól eszetekbe,

Hogy az Úr Isten engemet

Bévött kedvébe, kegyelmébe,

Ő adta királyi tisztemet

És meghallja kérésemet.

Rettegjetek hát és lássátok,

Hogy ellene ne vétsetek,

Magatokat meggondoljátok

Az ágyasházban ha nyugosztok,

Hogy lehessen csendességtek.

Igazságnak áldozatjával

Áldozzatok az Istennek,

Jó élettel és igazsággal

És az Istenben bátorsággal

Bízzatok és örvendjetek,

De sokan mondják azt minekünk:

Ki vezérl minket az jóra?

Azért téged, Úr Isten, kérünk,

Mutasd kegyes orcádat nékünk,

Jöjjön el az áldott óra!

Mellyel inkább vigasztalsz engem,

És örvendeztetsz szívemben;

Hogynem kiknek sok mustjok terem,

Búzájokkal rakva sok verem,

Kikkel élnek bévségessen.

Azért élek jó békeségben,

Fekszem s’ aluszom kedvemre,

Uralkodván lakom földemben

Bátorságos örvendezésben,

Mert az Úr vigyáz éltemre.