IX. AZTAT TUDD MEG, ÉN MÁR TÖBBET...

Aztat tudd meg, én már többet

Soha nem szeretlek;

Ennyi sok kint és ennyi szint

Bizony nem szenvedek:

Mert látom, hogy mind ravaszság,

Tapasztalom, csak álnokság,

Érted héjában gyötrődöm,

Nincs másod ez földön.

Minden testre, olly torkos vagy,

Mint holló reá szállnál,

Minden szivet, olly gyilkos vagy,

Darabra szaggatnál,

Most kemény vagy, mint az márvány,

Most szines vagy, mint szivárvány,

Már elég vólt, ezt megúntam,

Magamrúl tanúltam.

Azért égjek és szenvedjek,

Ki nem tud szeretni?

Hanem a ki minden szélre

Zászlóját ereszti?

Egygyel nem contentálódik,

Hanem mindenért kinlódik,

Átkozott annak szerelme,

Szivek veszedelme.

Disputálni nem akarom

Gusztussát senkinek,

Ki huszonnégy órára is

Tart valakit hivnek:

Úgy sincs ize, teljék kedve

Czukrot makkal egyeledve,

Inkább böjtöl az én szivem

Nemessebb én izem.

Elégedjél már meg ezzel

Hogy mennyit gyötrödtél!

Hivségemért és hitemért

Hogy majd majd megöltél;

Teljék azért másban kedved,

Nem nékem való szerelmed,

Bánom, hogy igy történt dolgom,

De boldogabb sorsom.