JAJ...

Féltékeny élet a magányos élet

s mint sárga rózsa: nehéz illatú.

Bent van a nyár és démona a télnek,

akik kitűzik, önmaguktól félnek.

Akiknek adjuk: boldog egy napig,

de hideg vízbe ágyazza már este.

Éjjel rossz álmot lát, nem alhatik

s másnap egy vörös rózsát szakit.

Ó sárga rózsák kertje, selyemerdő,

ó langy magány, ó felporzó sebek!

Ó csók fölé feszitett selyemernyő,

ó könnyező hold, mely szivembe feljő!

Jaj, sárga rózsa nékem a magány,

mint sárga rózsát: illesztem szivemre;

hadd illatozzon szivem mély taván,

e sárga rózsa, mely bút hord magán.