Ó, JAJ NEKEM!

Még tűz hevit engem, az égi, a régi,

Még most is a nyarat énekelem,

De szívem a zord telek átkait érzi,

Ó, jaj nekem!

Nyárnak tüze, bája, az illat, a pompa

Még játszik enyelgve, kacagva velem,

Csak lelkem öröme sülyedt a romokba,

Ó, jaj nekem!

Fáj most is a szívem az égi talányra,

De átok uralg az életemen,

A napot imádom, eléget a lángja,

Ó, jaj nekem!

Elbűvöl az ég ragyogó szüzi titka,

S fölvetni szemem rá mégse merem,

Szivembe hatott be a nap tüzi gyilka,

Ó, jaj nekem!

Elbájol a láng, az erő, a dicsőség,

Elperzseli szívemet a szerelem,

De véres iszonyt fed e fényteli bőség,

Ó, jaj nekem!

Ah, vér van a napban, a büszke tetőkön

Árad patakokban a vér sebesen,

Envérem ömölt ki a légi mezőkön,

Ó, jaj nekem!

Lemenőben a nap, e vérpiros alkony;

Az üdvöt, a lángot eltemetem,

Szivembe lopódzik az éjszaka halkan...

Ó, jaj nekem!