JAJGATÓ FELICIÁN

Túl a jón és túl a rosszon s minden óperencián

él egy furcsa úriember: Jajgató Felicián.

Csúcsos sipka a fejébe, szeme tiszta, mint a tó;

arca sötét-borostás, bár rútnak ép nem mondható;

ilyen ő, a jajgató.

Sötétkék szalónkabátban járkál mindig egymagán.

Ki volt apja, anyja, nem is emlékszik rá már talán.

Hegyes lakkcipő a lábán, amely csöndbe ballagó.

Egyebe sincs. Nem érdekli se kormány, sem az adó.

Ilyen ő, a jajgató.

A hidegség városában hátsó kis szobában él,

hová néha be-bezörget szellős forspontján a szél.

Van négy fala, van egy ágya, meg asztala, mind fakó;

sosem alszik, sosem ül, ő egész más, mint más lakó.

Ilyen ő, a jajgató.

Éjidőben, mikor mások párosával alszanak,

szobájából hosszú, tompa jajgatások hallszanak.

Mint amikor a zátonyon rekedten búg a hajó,

jajgatása álmot rontó, húst és szivet sajgató -

Ilyen ő, a jajgató.

A viciné már kileste, ki jár ki s be ajtaján!

Nem jár bizony ahhoz senki, legfeljebb egy-két leány.

S lenn a lépcsőn könnyük ered, arcuk megtört, megható,

mitől?... miért?... semmi áron soha meg nem tudható.

Ilyen ő, a jajgató.

Reggelenkint végigjárja az uccákat hallgatag.

Az emberek megfordulnak őutána: hallga csak!...

Ki jajgat itt olyan mélyen?... Álom-e ez, vagy való?...

Vagy talán csak zizzenően, sóhajtóan hull a hó?...

Ilyen ő, a jajgató.

Néha-néha megfogja egy fényes bolti kirakat.

Odaáll és mustrálgatja: nékivaló mi akad!

Sárgaselyem strumpfpándli, szép kövér comb alá való,

hol a bőrnek símasága szívet megvigasztaló!...

Ilyen ő, a jajgató.

Amodébb finom sifónból zsebkendőcske: hímezett.

Két piciny kebel között titokban nézni: élvezet!

Majd piciny nadrág, trikó, selyemből szőve, forraló!

Hej, szegény Felicián, a vér be könnyen lobbanó...

Ilyen ő, a jajgató.

És az öreg virágárus, Málcsi néni, odaát, -

be sokat vásárolt nála régimódi primulát.

Lassudan megy el mellette, azt hihetnénk, hogy csaló;

csak félszemmel sandít rája s mély lélekből sóhajt: ó!...

Ilyen ő, a jajgató.

Néha, mint a kisgyerek, mindent megérint s vágyban ég.

Néha szinte rá is szalad egy-egy sietős kerék.

Ám, mintha jéglaphoz nyúlna, szegény keze csusszanó,

nincsen semmi szerencséje: miért?... tudja a manó. -

Ilyen ő, a jajgató.

Tán azért, mert a hibái sem közönséges hibák.

Más világból való, mint ti s állna is egy más világ.

Ő még jóllakottan is tovább ehetnék, oly mohó.

Ép ezért oly sokszor éhes, Felicián a bohó...

Ilyen ő, a jajgató.

Álinai is vannak néha: szörnyű hídakon megy át.

S ha fölébred, átzokogja a siralmas éccakát.

S másnap reggel újra, újra... jajgatásban nincs hiány.

S ha valaki rámosolyog - nevet a malicián.

Szegény, jó Felicián.