Jámbor beszéd magamról

Vándor voltam, koldus,

vándor, mint a gólya.

Kurjongattam olykor,

Isten csavargója.

Úti feszületnél

mindíg csöndes lettem,

bozontos kutyámmal

álldogáltunk ketten.

Tiszta fa-sarúval

jártam síkot, dombot

s be-betartogattam,

amit Krisztus mondott.

Meg nem botránkoztam,

szemlélődtem békén

kocsis durvaságán,

papok kövérségén.

Nyüvet nem tiportam,

nem kínoztam pókot,

tréfát, bort szerettem,

szerettem a csókot.

Kértem Szűzmáriát:

Héttőrsebü Bánat,

kíméld meg a kíntól

lelkem kis anyámat!

Harangzsonduláskor

imámat eresztém:

hadd haljak meg úgy, mint

kedves, víg keresztény.

Rezeda volt szivem,

citera, virág-dal.

Bálokon táncoltam

huncut leánykákkal.

Éjjel a szobámban

angyalok motoztak

és takaróm alatt

meg-megcsiklandoztak.