Játszottam a kezével

Még most is látom a kezét

hogy ágazott az ujja szét,

oly szeliden, mint ágtól ág

vagy halkan elvál öt barát,

kik váltan is segítgetik

egymást egy messze életig.

Még egyre látom csöpp kezét:

úgy dolgozott mint csöppke gép

a hímzőtűvel vánkosán:

tündérfogócska - igazán -

s hogy gyenge ujját meg ne szúrja,

arany gyüszűt viselt az ujja.

Ó álmodom már csöpp kezét

kerek a halma, völgye szép:

a völgye selyem, halma bársony:

ó gyönyörű táj! ó csodás hon!

Ott jártak szomjas ajkaim:

arany homokon beduin!

Nem vágy, nem álom, hanem emlék:

jaj milyen rég volt az a nemrég!

Tiz gyenge ága nyult felém

és én izenkint tördelém:

ó arany ágnak arany íze,

arany fa arany ízü méze!

Hát a köröm, a kis köröm!

Mennyi szépség, mily öröm:

üveges kép selyemkeretbe,

melyre a hajnal van lefestve

vagy piros ablak méla esten

vagy rózsaarc egy gyenge testen.

Mert tündértest a pici kéz

mely rózsás-meztelen igéz

s a hely hol összeömlik ága

mint csöpp csipő hajlása, drága

vagy ujja láb és íze térd

s akkor hogy arca hol? ne kérdd

mert tündértest a kicsi kéz

mely arca nélkül is egész.

Még egyre álmodom vele:

ó hogy oly messze közele

s hogy minden e világon itt

furcsa szirtekbe ütközik!

Csak egyszer lenne még enyém

s kedvemre csókkal önteném

szivesen halnék azután

nagyobb örömmel ontanám

kis ujjáért a csobogó vért,

mint száz királyért, lobogóért!