Jegenye lelkem

A sors megrázta lelkemet,

Mint a vihar a jegenyét

És lelkem mindig énekelt

S csókolta a vihar egét.

Letörték legszebb ágamat,

Hajtottam újat s csöndesen

Megülték, mint a madarak,

A vágy, a jóság s szerelem.

S ha őket is elűzte mind

A végzet, mégis megmaradt

Egy álom, fájó és szelid,

Mint csíra tiszta hó alatt:

Hogy nem hiába nyílt az ág,

Madár hiába nem dalolt,

Hogy mindig lesz nekünk hazánk,

Ó jegenyék, ó csillagok!